Barion Pixel

Mi hozhat március? Hitet és bizalmat magadban!

Ez a hónap hozhat neked új kapcsolatokat vagy a jelenlegiben érezheted a megújulás lehetőségét. Ezért érdemes arra odafigyelni, hogy hogyan kommunikálsz másokkal. Azt mondod-e ki, amit érzel vagy inkább hárítasz. És milyen módon teszed ezt. Indulattal vagy megértéssel.

Lehetőséged lehet arra, hogy most learasd egy korábbi munkád gyümölcsét. Megtapasztalhatsz most olyan sikereket, amire már régóta vágyódsz.

Ez lehet, hogy valamilyen szinten felelősségvállalással is fog járni, ezért ne kerüld el azokat a helyzeteket, amiben fel kell vállalni önmagad. Mert most ennek meglehet a pozitív eredménye.

Energiát nyerhetsz ebben a hónapban abból, ha belefogsz valamilyen kreatív tevékenységbe. Bármi lehet ez, és nem baj, ha azt érzed, neked ehhez nincs is érzéked, kétbalkezes vagy. Most mégis megtapasztalhatod, hogy ügyes is tudsz lenni valamiben.

Minden hónap elején – ráhangolódva az aktuális hónap minőségére, megoldandó feladatára és segítő energiájára – húzok egy képet számodra a Symbolon kártyákból, mely a tudattalanban lévő tartalmakat hozza felszínre. Majd pedig ehhez egy szót is az általam készített kártyákból, mely pedig az elmét dolgoztatja meg.

Két kérdés fog minket vezetni:

  1. Mit kell most megoldanom?
  2. Mi segíthet ebben?

Bármilyen helyzetben legyél, a lényeg mindig az, hogy a megoldást keresd és ne a kifogásokat. Támogatásra pedig bármikor szükséged lehet: de mennyivel könnyebb, ha tudod, hogy van segítség.

  1. Kérlek, mielőtt elolvasnád a kártyákhoz fűzött mondataimat, először nézd meg a képet és a szót. Majd hagyd, hogy hassanak rád.

Engedd meg magadnak, hogy megérkezzenek a saját érzéseid, hisz ezek a te meglátásaid, amik csak neked üzennek valamit. Pontosan azt, amire éppen szükséged van.

  1. Ezután nézd meg az írásomat és vesd össze a saját gondolataiddal. Lehet, hogy megerősítéseket fogsz majd kapni, de az is lehet, hogy új felismeréseket. Mindegyik jó, úgy ahogy van. Bízz magadban!

És most nézzük erre a hónapra kihúzott kártyákat és szavakat, mi az üzenet számunkra:

Íme a „Mit kell most megoldanom?”  kérdésre kihúzott kártya:

A képen egy dacos gyerek szalad előre az úton, hátrahagyva a földön a játékait és a rá vigyázó asszonyt. Ez a kisfiú talán dühös, vagy elkeseredett, mert nem kapta meg, amit szeretett volna.

Veled vajon hányszor történt már meg az életben, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt te szeretted volna.

Pl. Nem azt mondta vagy tette a párod, amit te elvártál volna tőle. Vágyódsz rá, hogy kevesebbet dolgozzon és több időt töltsön veled. Amikor hazaér, mit mondasz neki? És hogyan, milyen hangsúllyal teszed ezt? Dühösen reagálod le a késői érkezését? Esetleg feszült vagy és a szavaiddal szúrsz egyet belé? Megsértődve otthagyod, miután jól leteremtetted?

Igen sokszor cselekszünk így, amikor nem tetsző számunkra  a másik viselkedése. De miért akarod, hogy a játékszereddé váljon?

Amikor a másik személyt hibáztatod a kialakult kellemetlen helyzetért, konfliktusért, érdemes először azt tisztázni magadban, miért váltotta ki belőled a helyzet, a másik ember mondata azt a negatív érzést, amit épp megéltél.

Mert a harag benned keletkezett, hát csak te tudod megszüntetni.

Érdemes tehát elgondolkodni azon, hogy talán te is sokat dolgoztál az elmúlt időszakban? És lehet azért reagáltál ingerültebben, mert fáradt voltál.

Segítő kérdések:

  • Hajlamos vagyok könnyen felkapni a vizet és megsértődni olyan dolgokért, ami nem tetszik nekem? Jó ez így? Jól érzem magam ettől utána?
  • Mit tehetnék annak érdekében, hogy nyugodtan tudjak kapcsolódni a másik emberhez, anélkül, hogy őt hibáztatnám?

 A kihúzott szó arra, hogy mit érdemes ebben a hónapban megoldani:    

 Amikor az ember túl sokat vállal magára, amikor sok mindent akar megoldani, akkor gyakran érzi azt, hogy megbomlott belül a rend. Ez általában onnan vehető észre könnyen, hogy több olyan dolog is történik vele, ami káoszos.

Például,ha többször is előfordul, hogy nem tudsz időben odaérni a megbeszélt találkozóra, pedig igazából megtehetnéd. Vagy nem tudsz rendet tartani az otthonodban, pedig szeretnél. Amikor indokolatlanul dühösen szidod le a gyerekedet. Vagy egymásra szervezel programokat. Vagy nem tudsz koncentrálni a feladatodra és mindenfelé elkalandozik a figyelmed, akkor lehet hogy nagy a feszültség benned.

Ilyenkor nem az a megoldás, hogy rázúdítod a belső békétlenségedet arra, aki épp kéznél van melletted. Hanem hogy megállsz egy kicsit és pihenőt fújsz magadnak. Visszaveszel a tempódból és meghúzod a határaidat, hogy mi fér bele az idődbe, energiádba. Ezt senki más nem tudja helyetted megtenni, csakis te.

Érdemes elgondolkodnod azon, ha feszültséget érzel magadban:

  • Mit viszek túlzásba az életemben?
  • Mennyi szabadidőt adok magamnak a napi teendők mellett?
  • Kinek akarok megfelelni a nagy teljesítményigényemmel?
  • Mi vagy ki elő menekülök a munkába vagy egyéb időtöltésekbe?

A 2. kártya: „Mivel oldhatom meg?

A képen egy férfi fekszik az ágyban, aki talán megfáradt vagy épp csak aludni készül. Valószínűleg ő a király, a székre helyezett ruházatból ítélve.

Akkor, amikor az akaratod irányít túlzott mértékben, lehet, hogy kapsz majd olyan helyzeteket, amiket nem tudsz megoldani. Pedig nagyon elszánt vagy, cselekszel, intézkedsz, kezdeményezel, mégsem siker az eredmény.

Lehet, hogy néha érdemes lenne egy kicsit elengedni az akarást és megengedni magadnak, hogy történjenek a dolgok, ahogy történnek. Persze ebben nem egy tehetetlen bábu vagy csak, sokkal inkább egy szemlélődő, aki figyeli, hogy mi hogyan történik. Van egy reakciód és erre mi érkezik. Támogatva van a sors által vagy akadályozva. Ha az akadállyal is szembe akarsz menni, ne csodálkozz azon, ha befeszülsz. Sokáig nem lehet pazarolni az erődet, mert akkor hamar kifáradsz.

Mi lenne, ha néha hátradőlnél, és hagynád azt, hogy történjenek a dolgok, anélkül, hogy mindent irányítani, kontrollálni akarnál.

Ha néha megengednéd magadnak, hogy letedd a „kardodat”, és a harc helyett az elfogadást választanád?

Ha nem a másik embert, a párodat, a gyerekedet, a beosztottadat akarnád uralni, hanem önmagadat?

Tudod uralni és irányítani az indulataidat, a negatív megnyilvánulásaidat?

És a kihúzott szó a megoldásra:   

Számodra mit jelent ez a szó: magabiztosság?

Számomra azt, hogy biztos vagyok magamban. És ez nem nagyképűséget, hatalmaskodást, mások lekicsinylését jelenti, hanem azt, hogy bízom abban, hogy akkor is képes vagyok megtalálni a megoldásokat, ha nem tudom, hogy mi lesz a végkimenetele.

Ennek a hozzáállásnak az az alapja, hogy van egy erős belső hited. Ez a hit mentes a kontrolltól, a „mindent kézben akarok tartani” érzéstől.

Ez a hit arra épül, hogy mindig van egy univerzális támogató erő, mely ott van mellettünk és kézen fog. Persze csak akkor, ha engedjük.

Igen, egy dacos gyereket, aki inkább elszalad, nehéz kézen fogni és vezetni.

De azt, aki bízik magában és tudja, hogy sosincs magára hagyva, az azt fogja megtapasztalni, hogy a helyzetek, emberek szépen köré rendeződnek.

Egy ismerősöm mesélte, hogy elment a munkájához kapcsolódóan egy szakmai képzésre. Ez egy jóval messzebb lévő kis városkában volt, mint ahol lakott. A meghirdetett előadó betegsége miatt egy másik oktató jött, akiről kiderült, hogy egy városban laknak és régről ismerik is egymást. Máris megtalálták a közös együttműködés lehetőségét. És egy csodálatos és inspiráló beszélgetés és talán egy új barátság lehetősége is az övék lett.

Hogyan történhetett ez meg?

Nem a szerencse és nem is a véletlen okozta ezt. Sokkal inkább az, hogy ez az ismerősöm hitt abban, hogy neki ott a helye, mert érezte, hogy azt a tudást neki meg kell szereznie. Bízott magában. És bízott abban, hogy ehhez a legjobb helyen van, a legmegfelelőbb oktatók óráin. És ez olyan csodás végeredményt hozott neki, amire nem is számított.

Hát így működünk és így a világ körülöttünk.

Ha teszel azért, hogy ne az indulataid és a belső feszültségeid vezessenek, ha odafigyelsz magadra és a feladatok mellett időt szánsz a kikapcsolódásra, töltekezésre is, akkor nem leszel fáradt és feszült.

És akkor képes leszel megélni a benned lévő hitet és az életed körülményei egy nagyszerű rendezettségbe fognak szerveződni, anélkül, hogy görcsösen akarnád.

Így legyen!

Többi bejegyzés