Éljenek a férfiak!

Vajon hányan tudják azt, hogy november 19-e a férfiak napja? És hányan kedveskednek a párjuknak, fiuknak, apjuknak, kollégáiknak ezen az ünnepnapon? Valószínűleg sokkal kevesebben, mint ahogy a férfiak teszik ezt nekünk Nőnapon.

Elgondolkodtató, hogy miért van ez így? Férfi nélkül ugyanis nincs NŐ. Karinthy idézete jutott eszembe, ehhez kapcsolódóan:

„Ha egyedül vagyok egy szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába.”

A 21.századi nő már egy „szuperwomen”, önálló, mindent képes akár önmaga is megoldani, eltartja magát, egyedül gyereket nevel, irányít, szervez, döntéseket hoz. Úgy tűnik, mintha a férfira már nem is igazán lenne szükség. „Jól elvagyok én egyedül is” hallom sokszor a nőktől ezt a kijelentést.

Mégis, biztosan így van ez? Vagy inkább lehet ez egy védekezési eszköz a csalódások elkerülésére.

Mert a férfiak igenis fontosak. Ősidők óta a férfi szerepe a védelmezés, az erejükön át való biztonságadás. Ha viszont a nő túl erőssé válik, a férfi úgy érzi, nincs már rá szükség.

Pedig ez nem így van, sokat adhatnak nekünk, ha ők is a helyükön vannak. Ez pedig akkor lehetséges, ha mi nők nem harcolni, versenyezni akarunk velük, hanem elismerni a fontosságukat. Azt, hogy lehetnek a férfiak is kedvesek, figyelmesek, támogatóak, még akkor is, ha ezt másként mutatják ki, mint ahogy mi azt szeretnénk.

A férfi ugyanis nem úgy éli meg az érzelmeit, ahogyan a nő. Nehezebben mutatja ki, sokkal inkább a tettein keresztül adja magát és az erejét. Dolgozik, pénzt keres, házat épít, nap mint nap „csatába megy” értünk, besegít a házimunkába is alkalomadtán, sőt a gyerekkel kapcsolatos teendőkből is kiveszi a részét, nyaralni visz stb.

Lehet, sokszor nekünk ez nem elég, mást vagy másképp akarnánk, de el kell fogadnunk, hogy a férfi teljesen másként működik, másként gondolkodik és kommunikál, mint mi nők. Ha képesek lennénk rá figyelni, őt meghallani és értékelni azt, amit adni tud, nem pedig a saját elvárásaink szerint tekinteni rá, akkor lehetséges, hogy jobban észrevennénk az értékeit.

A férfi abból is nyeri az erejét, hogy mi nők az érzelmeink útján támogatjuk őt. Nem a kritizálással, azzal, hogy megmondjuk neki, mit hogyan kellett volna csinálnia. Hanem azzal, ha kimondjuk neki, milyen fontos nekünk az, amit értünk tett, tesz. Minden apró figyelmesség tőlünk, szárnyakat adhat neki. És ő minél inkább azt érzi, elismerjük, annál inkább tenni akar értünk. És ő minél aktívabb, mi annál inkább azt érezzük, a tenyerén hordoz és kényeztet. És a kör ezzel be is zárult.

Tényleg ilyen egyszerű lenne az egész? Hát, igen. Mindez csakis rajtunk múlik. Lehet hibáztatni a férfit, hogy mit nem csinál jól. De érdemes azon is elgondolkodni, hogy mi nők hogyan vagyunk ebben benne? Hiszen minden kapcsolathoz minimum két szereplő kell.

Mi lenne, ha azt választanád, mától kezdve arra fogsz figyelni, ami jó a párodban, fiadban, édesapádban, főnöködben? És aztán ezt ki is mondanád neki!

Mi lenne, ha elhinnéd, hogy a férfi is ember, vágyakkal, elképzelésekkel, érzelmekkel teli, aki lehet, másként működik, mint te, de attól még nem rosszabb?

Mi lenne, ha tolerálnád, hogy ő is lehet fáradt, feszült, kedvetlen?

Mi lenne, ha jobban megbecsülnéd őt?

Adjunk tehát több pozitív érzelmet a férfinak, hadd érezze, hogy fontos és értékes nekünk. Becsüljük meg azt, amiben ő jó és amit adni tud nekünk.

Mert velük együtt sokkal teljesebb lehet az életünk!